Reneszánsz

Elmúlt már rég a nyár,

Elmúltak szép érzéseim,

Nincsen több büszkeség

Nincsen többé már szerelem.

Ne bánts, ne kínozz, ne kérdezz,

Értsd meg végre szenvedek.

Ne ûzz, ne üldözz, ne érezz,

Szeretni, mondd, így hogy lehet?

Ne kérj, ne vádolj, ne vétkezz,

Kínzó, õrült fájdalom.

Bármit és bárkivel tettem,

Szemlesütve vállalom.

Szedj hát szét

S én összeraklak majd

Élnék még

De szívem tiltja

Ó, meddig áltatsz még

Vess véget, nem kell ez így már

Ó, ne csókolj már

Míg ennyi mérget köp e száj

Kínozz tovább,

Ez kell, igen, gyötörj hát még

Ó, de megbuktál

Mutasd máshol e szemfényvesztést

Vérzõ seb mar a lelkem mélyén

Megvágva, a semmi szélén

Hõsként élni a szív fájdalmát

Megölhetsz, de csak lesz még reneszánsz...

Ne árts, ne gyilkolj, ne nézz mert

Én ezt többé nem bírom

Ne adj, ne számolj, ne írj hisz

Ez nem más, csak ártalom

Ne áldozz, értsd meg itt vége

Szállnék angyalszárnyakon

De hogyha ez a jó szándék

Nem lesz még egy alkalom

Elvesztett órák, (percek) és napok,

Veled voltam, most hol vagyok?

Elvesztett évek, (hosszú) századok,

(Végtelen) magány, elszálló pillanatok.

Szeretném látni még

Mint feletted a kör bezárul

Szenvednék is talán

S kacagnék, ó, álnokul