A Walesi Bárdok

Egymásra néz a sok vitéz,

A vendég velsz urak;

Orcáikon, mint félelem,

Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,

Lehellet megszegik. -

Ajtó megől fehér galamb,

Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet

Elzengi, mond az agg;

S fegyver csörög, haló hörög

Amint húrjába csap.

"fegyver csörög, haló hörög,

A nap vértóba száll,

Vérszagra gyűl az éji vad:

Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,

Halomba, mint kereszt,

Hogy sirva tallóz aki él:

Király, te tetted ezt!"

Máglyára! el! igen kemény -

Parancsol eduárd -

Ha! lágyabb ének kell nekünk;

S belép egy ifju bárd.

"ah! lágyan kél az esti szél

Milford-öböl felé;

Szüzek siralma, özvegyek

Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya

Ne szoptass csecsemőt!..."

S int a király. s elérte még

A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl

Előáll harmadik;

Kobzán a dal magára vall,

Ez íge hallatik:

"elhullt csatában a derék -

No halld meg eduárd:

Neved ki diccsel ejtené,

Nem él oly velszi bárd.

Emléke sír a lanton még -

No halld meg eduárd:

Átok fejedre minden dal,

Melyet zeng velszi bárd."

Meglátom én! - s parancsot ád

Király rettenetest:

Máglyára, ki ellenszegűl,

Minden velsz énekest!

Szolgái szét száguldanak,

Ország-szerin, tova.

Montgomeryben így esett

A híres lakoma. -

S edward király, angol király

Vágtat fakó lován;

Körötte ég földszint az ég:

A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment

Lángsírba velszi bárd:

De egy se birta mondani

Hogy: éljen eduárd.