Ágnes Asszony (versão II)

Nosza sírni, kezd zokogni,

Sűrü záporkönnye folyván:

Liliomról pergő harmat,

Hulló vizgyöngy hattyu tollán.

Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Méltóságos nagy uraim!

Nézzen Istent kegyelmetek:

Sürgetős munkám van otthon,

Fogva én itt nem űlhetek."

Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Mocsok esett lepedőmön,

Ki kell a vérfoltot vennem!

Jaj, ha e szenny ott maradna,

Hová kéne akkor lennem!"

Oh! irgalom atyja ne hagyj el.

Összenéz a bölcs törvényszék

Hallatára ily panasznak.

Csendesség van. Hallgat a száj,

Csupán a szemek szavaznak.

Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Eredj haza, szegény asszony!

Mosd fehérre mocskos lepled;

Eredj haza, Isten adjon

Erőt ahhoz és kegyelmet."

Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

S Ágnes asszony a patakban

Lepedőjét újra mossa;

Fehér leplét, tiszta leplét

A futó hab elkapdossa.

Oh! irgalom atyja, ne hagyj el

Mert hiában tiszta a gyolcs,

Benne többé semmi vérjel:

Ágnes azt még egyre látja

S épen úgy, mint akkor éjjel.

Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Virradattól késő estig

Áll a vízben, széke mellett:

Hab zilálja rezgő árnyát,

Haja fürtét kósza szellet.

Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Holdvilágos éjjelenkint,

Mikor a víz fodra csillog,

Maradozó csattanással,

Fehér sulyka messze villog.

Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

És ez így megy évrül-évre,

Télen-nyáron, szünet nélkül;

Harmat-arca hő napon ég,

Gyönge térde fagyban kékül.

Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Őszbe fordul a zilált haj,

Már nem holló, nem is ében;

Torz-alakú ránc verődik

Szanaszét a síma képen.

Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

S Ágnes asszony a patakban

Régi rongyát mossa, mossa -

Fehér leple foszlányait

A szilaj hab elkapdossa.

Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.