Galamb

Galamb

Látom a szép eget fölöttünk fényleni,

Békesség csillagát rajtunk lengedezni.

Talán vérmezõben háromszínû zászló,

A Seregek Ura legyen oltalmazóm!

Nem szánom véremet ontani hazámért,

Mégis fáj a lelkem az én otthonomért.

A bús harangok is néma hangon szólnak,

Mikor indulni kell a szegény katonának.

Mert még a fecske is, ahol nevelkedik,

Búsan énekel, ha indulni kelletik.

Felkötöm a kardot apámért, s anyámért,

Megforgatom én a szép magyar hazámért!

Köszönöm, Anyám, hogy felneveltél,

Értem annyi könnyet kiejtettél.

Én azt most már vissza nem szolgálom,

Áldjon meg az Isten, azt kívánom.

Köszönöm, Anyám, hogy nem neveltél,

Értem semmi könnyet nem ejtettél.

Én ezt most már vissza nem szolgálom,

Verjen meg az Isten, azt kívánom.

Elindultam szép hazámból,

Vitézlõ magyar világból,

Visszanéztem félutamból,

Szemembõl a könny kicsordul.

Bú ebédem, bú vacsorám,

Boldogtalan minden órám.

Nézem a csillagos eget,

Sírok alatta eleget.

Iszonyú vész gyûl mostan a hazánkra,

Pogány hadak véres támadása.

Váraknak eleste, falvaknak futása,

Vérbe borult nemzetünknek hazája.

Sír a szél, sírjon vele két szemem is,

Vár-e még a kedvesem, hogyha szeret is?

Áll-e még a ház, ahol megszülettem?

Szép hazánkat soha el nem feledem.