Hírhozó

Közönynek, bűnnek tengerén,

Haló fajta, lobbanó remény,

Menedéket nem kívánok, és

Nem hajt már a vér

Vele még nem elég az áldozat,

Szeme ég, feledék ma álmokat,

Tavaszra nyár jő, nyárra tél,

S ébred majd a vér

Gyilkos ősök beteg gyermeke,

Sárral élő korcsok éneke,

Hálátlan-hazátlan szavát,

Ha éneklik a fák,

Elhal minden, mi hív, igaz,

Burjánzik a dudva, nő a gaz,

Hazám lesz akkor is, ha fáj,

Ha nem jő többé nyár

Tűnő por, elmúlt kor, egy

Jobb világ nevelte ember,

Úgy élt, lám, mint a gyermek, aki

Gyávának lenni nem mer,

Úgy dobta oda életét,

Mint akinek minden mindegy már,

Értünk, kései maradékért

Vállalta, mi jő, mi vár.

Míg velem a csengő szó,

Jó anyámtól útravaló,

Míg értem a föld dalát,

Addig nem félem az éjszakát!

Nem árthat, nem üldözhet el,

Dalomra lesz, aki majd felel,

Míg velem a szóló szó,

Lesz majd mindig hírhozó!