Szent László (versão II)

"Ide, ide jó vitézek!"

Gyüjti népét Laczfi Endre:

Hát egyszer csak vad futással

Bomlik a pogányság rende;

Nagy tolongásnak miatta

Szinte már a föld is rendül;

Sok megállván mint egy bálvány,

Leragad a félelemtül.

Sokat elüt gyors futtában

A repülő kurta csákány;

Sok ki nem mozdul helyéből

Maga rab lesz, lova zsákmány.

Foglyul esett a vezér is

Atlamos, de gyalázatja

(Nehéz sebben vére elfoly)

Életét meg nem válthatja.

Fel, Budára, Laczfi Endre

Számos hadifoglyot indít;

Annyi préda, annyi zászló

Ritka helyen esik, mint itt.

Rabkötélen a tatárság

Félelemtül még mind reszket.

És vezeklik és ohajtja

Fölvenni a szent keresztet.

Hogy elértek Nagy-Váraddá,

- Vala épen László napja -

Keresztvízre áll a vad faj,

Laczfi lévén keresztapja.

Összegyűl a tenger néző

Hinni a csodába, melyet

Egy elaggott, sírba hajlott

Ősz tatárnak nyelve hirdet:

"Nem a székely, nem is Laczfi,

Kit Isten soká megtartson;

Hanem az a: László! László!

A győzött le minket harcon:

A hívásra ő jelent meg,

Vállal magasb mindeneknél

Sem azelőtt, sem azóta

Nem láttuk azt a seregnél.

Nagy lovon ült a nagy férfi,

Arca rettentő, felséges;

Korona volt a fejében

Sár-aranyból, kővel ékes;

Jobb kezében, mint a villám

Forgolódott csatabárdja:

Nincs halandó, földi gyarló

Féreg, aki azt bevárja.

Mert nem volt az földi ember,

Egy azokból, kik most élnek:

Feje fölött szűz alakja

Látszott ékes nőszemélynek;

Koronája napsugárból,

Oly tündöklő, oly világos! -"

Monda a nép: az Szent-László,

És a Szűz, a Boldogságos.

S az öreg tatár beszédét,

Noha kétség nincs felőle;

Bizonyítá a templomnak

Egy nem szavajátszó őre:

Hogy három nap a sirboltban

Lászlót hiába kereste;

Negyednapra átizzadva

Találtatott boldog teste.