Szondi Két Apródja(II.rész)

Szondi Két Apródja (II.rész)

Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,

Pattog a bomba, és röpked a gránát;

Minden tüzes ördög népet, falat ont:

Töri Drégel sziklai várát.

Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt,

Immár födi vállát bíborszinü kaftán,

Szél zendül az erdõn, - leskel a hold:

Idekinn hideg éj sziszeg aztán!

A vár piacára ezüstöt, aranyt,

Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat;

Harcos paripái nyihognak alant:

Szügyeikben tõrt keze forgat.

Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett!

Zászlós kopiával hõs Ali temette;

Itt nyugszik a halmon, - rövid az eset -;

Zengjétek Alit ma helyette!

Két dalnoka is volt, két árva fiú:

Öltözteti cifrán bársonyba puhába:

Nem hagyta cselédit - ezért öli bú -

Vele halni meg, ócska ruhába!

S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó;

Lány-arcotok a nap meg nem süti nála;

Sátrában alusztok, a széltül is ó:

Fiaim, hozzá köt a hála!

Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedûl!

Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:

Jó kardja elõtt a had rendre ledûl,

Kelevéze ragyog vala balján.

Rusztem maga volt õ!... s hogy harcola még,

Bár álgyugolyótul megtört ina, térde!

Én láttam e harcot!... Azonban elég:

Ali majd haragunni fog érte.

Mint hulla a hulla! veszett a pogány,

Kõ módra befolyván a hegy menedékét:

Õ álla halála vérmosta fokán,

Diadallal várta be végét.

Vége mikor lesz? kifogytok-e már

Dícséretibõl az otromba gyaurnak?

Eb a hite kölykei! vesszeje vár

És börtöne kész Ali úrnak.

Apadjon el a szem, mely célba vevé,

Száradjon el a kar, mely õt lefejezte;

Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,

Ki miatt lõn ily kora veszte!